Most szombaton egy újdonságot próbáltunk ki – domborműves ékszerdobozokat készítettünk a jelentkezőkkel Gyarmaton. Nézd meg, hogy milyen ügyesen alkottak ismét!
Paverpol
Állatos képek készítése a győri Angyalboltban – Élményfestés és Paverpol technika
Tegnap, vagyis kedden egy új győri helyszínen alkottunk – a győri Angyalboltban. Most két „különleges” jelentkező készített képeket, nézd meg, hogy milyen ügyesen alkottak! 😉
Újabb állatos képek készítése Gyarmaton – Élményfestés és Paverpol technika
Hétfőn Gyarmaton ugyanaz volt az alkotási téma, mint pénteken – domborműves, állatos képeket készítettünk. Viszont most kétszerannyi alkotni vágyó jött. 😀 Lássuk is, hogy ők milyen ügyesen készítették el a saját képüket. 😉
Állatos képek készítése a pápai Angyalboltban – Élményfestés és Paverpol technika
Az előző években a pápai alkotásokat nagyon élvezték a résztvevők, ezért szerettem volna oda szervezni egy újabb eseményt. Sajnos a régi helyen már nem lehet ilyen foglalkozásokat tartani, így új helyszínt kellett keresnem. És találtam is egyet – az Angyalboltot.
Fekete árnyas, állatos képek – Élményfestés és Paverpol technika Nyúlon, a csillagTÉRben
Idén az első alkotási lehetőség Nyúlon volt, a CsillagTÉRben. Ismét fekete árnyas, állatos képeket készítettek a résztvevők élményfestést Paverpol technikával kombinálva. Lássuk is, hogy hogyan haladtak az új jelentkezők!
Fekete árnyas, állatos képek – Élményfestés és Paverpol technika Gyarmaton
Az előző két foglalkozást nagyon élvezték a lányok, így amikor felvetettem nekik, hogy lesz újabb lehetőség, akkor többen jelezték, hogy jönnének alkotni. A következő foglalkozás témája a fekete árnyas, állatos képek voltak – s most szintén az élményfestést és Paverpol technikát kombináltuk. 😉
Újabb mini, cicás képek – Élményfestés és Paverpol technika Gyarmaton
Ma újabb foglalkozást tartottam – a domborműves képek témája ugyanaz volt, minta múlt héten (itt találod az előzőt: Mini, cicás képek – Élményfestés és Paverpol technika Gyarmaton). Viszont egy teljesen új csapat volt – de ők ugyanúgy ügyesek voltak, mint a múlt heti alkotók.
Mini, cicás képek – Élményfestés és Paverpol technika Gyarmaton
Végre újra lehet szabadon menni bárhova az országban, úgyhogy újra tartok foglalkozásokat. Vagyis élményfestéssel és Paverpol technikával alkotunk egyszerre. 😉 Az idei első foglalkozás Gyarmaton volt, lássuk is a részleteket! 😉
Zöld színű képek minden árnyalatban
A hónap elején a zöld színt mutattam egy blogbejegyzésben, úgyhogy most mutatok „néhány” zöld színű képet, amivel feldobhatod a lakásod, ha szereted a zöld árnyalatait. 😉
Apró játékos lények…
Vajon kik is lehetnek ők? Oké, ha láttad a bejegyzés borító képét, akkor már tudod a választ. 😉 De vajon hogyan készült ez a kép és mekkora?