Az „első tanfolyamom”

Jól olvastad, az „első tanfolyamom”. Miért raktam idézőjelbe? Két okból – először is, mert gyöngyfűzést tanítottam már (például a győri kórházban a Lurkó Alapítványnál önkéntesként). Másodszor, mert bár ez az első Paverpol tanfolyam volt – az édesanyámnak tartottam otthon. 😀

A jelenlegi „alkotóműhelyem” a konyhában van, így gyakran szokta látni, hogy mit és hogyan alkotok. Nemrég megkért, hogy szeretné megtanulni ő is ezt a technikát. Egy levendulás szalvétát választott mintának – csak nem használta fel a képhez. 😀

Tanfolyami kép

Először a kép hátterét készítette el, majd elkezdte felépíteni a cserepet és a levendulákat.

Tanfolyami kép

Tanfolyami kép

Tanfolyami kép

Tanfolyami kép

Tanfolyami kép

Miután megszáradt a Paverpol, következett a festés.

Tanfolyami kép

Tanfolyami kép

Nem volt vele teljesen elégedett, és mivel alapanyag volt még itthon bőven, ezért néhány nap múlva, felhasználva az eddigi tapasztalatait, készített egy újabb levendulás képet. Ennek másmilyen lett a cserepe – zsinóros.

Tanfolyami kép

Tanfolyami kép

Tanfolyami kép

A levendulabokor is kicsit kisebb lett most. Miután megszáradt (hajszárítóval itt is rásegítettünk), újból a festés következett.

Tanfolyami kép

És végül elkészült a második kép is. 😉

Tanfolyami kép

Az elsőt pedig most megmutatom újból. Hoppá, de ez nem így nézett ki! Igen, az első levendulás cserép kicsit ki lett egészítve, és új színt is kapott.

Tanfolyami kép

Íme a két kész levendulás kép és a büszke alkotójuk. 😉 Mind a ketten sokat tanultunk a készítésük közben (nem volt egyszerű tanítani, mert bátran azt gondolta, hogy neki ez könnyű lesz, hiszen nekem az 😀 ) és remélem hamarosan „igaziból” is tanítani fogok. 😉 Az ő bejegyzését a tapasztalatairól ezen az oldalon olvashatod: Paverpol tanfolyamon vettem részt. 😉

Ha pedig kedvet kaptál, hogy kipróbáld ezt a technikát és alkoss magadnak egy saját domborműves képet, akkor kattints erre a linkre, s itt megtalálod az aktuális workshopok témáját időpontját és helyszínét: Workshopok.

Tanfolyami kép

Szólj hozzá!