Domborműves élményfestés Gyarmaton: Állatos hűtőmágnesek a táborban

A héten volt a régi általános iskolámban a nyári tábor az alsós gyerekeknek. Már korábban szóba került, hogy ha szeretnék, tarthatok élményfestést az egyik napon. A pontos részleteket megbeszéltük a hónap elején, s szerdán festős napjuk volt a gyerekeknek. Nézd meg, hogy mennyi és milyen hűtőmágneseket festettek a gyerekek!

Igen, ezek hűtőmágnesek, még ha a fotókon nem is látszódik. Mindegyik állatfigura egy-egy 10 cm átmérőjű fa lapra került fel.

Az előkészületek

Amint meglett a létszám, el is kezdtük az előkészülteket, ugyanis minden egyes fa lapot lealapoztuk, majd rástencileztem az állatokat, s miután megszáradtak, le is csiszoltam őket, mint ahogy szoktam. Ebben most kaptam egy kis segítséget is otthon, ugyanis 81 gyerkőcnek készítettük elő az alapokat.

Igen, jól olvastad, 81 gyerkőc festett, 1-4. osztályosok. Természetesen több csoportra voltak osztva, 16-16 gyerkőc volt az 5 csoportban (oké, az egyikben 17-en voltak). És egyébként 90 alapot készítettünk elő – így volt egy kis plusz választék és tartalék is.

Hűtőmágnes festés a táborban

8 órára mentünk a suliba, s mindent kipakoltunk az első csoportnak az összetolt padokra.

Domborműves élményfestés Gyarmaton: Állatos hűtőmágnesek a táborban - Előkészületek
Domborműves élményfestés Gyarmaton: Állatos hűtőmágnesek a táborban - Előkészületek

A festéseket fél 9-kor kezdtük el az első csoporttal. A szükséges festési időket kitalálni nagy bizonytalanság egy új témánál – azt az időt használom kiindulási alapnak, ami alatt én megfestettem egy alkotást, s azt az időt szorzom fel. Az esetek 95 %-ban ez a módszer beválik, de most ekkora létszámmal és sok kis gyerekkel… Finoman szólva alábecsültem a szükséges időt. 😂

Így amikor végzett az első csoport és megérkezett egy külsős program, kihasználtuk a „kis” szabadidőt. És elkezdtük az édesanyámmal előfesteni a hűtőmágnesek szélét és hátulját. (A mágneseket a legvégén ragasztottuk fel.) Így egészen sok időt nyertünk, de azért még így is több idő kellett minden csoportnak, mint terveztem. Mivel szinte mindenki új volt, s még nem festett így, így sokszor el kellett magyaráznom vagy megmutatnom mindent, ami sok időt elvitt.

Ez egy nagy tanulság volt számomra most, amire később jobban fogok figyelni. De szerencsére a gyerekek így is élvezték az alkotást. 🥰

Saját fotókat sajnos nem volt időm készíteni alkotás közben, azonban egy egyik tanító néni fotózott és elküldte azokat nekem, így tudok mutatni néhány alkotás közbeni fotót is. Köszönöm Lövészné Szántó Judit a fotókat!

És köszönöm a gyerekeket bekísérő és felügyelő tanító néniknek is a segítséget! Többször besegítettek az ecsetek tisztításába, ami lehet, hogy apróságnak tűnik, de 16 gyereknél bizony nagy segítség. 😉

Domborműves élményfestés Gyarmaton: Állatos hűtőmágnesek a táborban - Alkotás közben

És mutatom azt is, amire valószínűleg a legjobban kíváncsi vagy – a 81 hűtőmágnest. 😉

Domborműves élményfestés Gyarmaton: Állatos hűtőmágnesek a táborban - A kész alkotások

Késő délután lett, mire elkészült az összes hűtőmágnes. De ugye milyen jók lettek? 😉

Köszönöm még egyszer a lehetőséget a szervező tanároknak és a festés közben a türelmet a gyerkőcöknek! Minden festő nagyon ügyes volt, aranyos, állatos hűtőmágnesek készültek azon a napon. Remélem kedvet kaptatok a későbbi alkotáshoz is, s találkozunk még. 😉

Szeretnéd megnézni, hogy korábbi foglalkozások milyenek voltak? Akkor kattints erre a linkre: Élményfestés és Paverpol.

Vagy szeretnéd te magad kipróbálni a technikát és készíteni egy ilyen képet vagy hasonlót? Ezen az oldalon – Foglalkozások, vagy a Facebook oldalamon, az Eseményeknél mindig megtalálod az aktuális foglalkozásokat, amikor az élményfestünk vagy akár a festés a Paverpol technikát kombináljuk. 😉

Ha pedig tudod, hogy a baráti vagy ismerősi körödben többen kipróbálnátok ezt a technikát, s szeretnétek közösen kikapcsolódni, feltöltődni alkotással, akkor vedd fel velem a kapcsolatot a vivienholl@alkotasokszigete.hu email címen, s megpróbálunk megoldást találni rá – bátran javasolj helyszínt! 😉

Ha pedig messze laksz, de szeretnél otthon festeni, vagy a gyermeked lepnéd meg egy festési lehetőséggel, akkor nézd meg a különböző méretű és témájú Festenivaló alapokat!

Ajánlott posztok:

Szólj hozzá!