Egy újabb pápai táborba hívtak meg alkotni a hét elejére (aug. 21.). Ez a tábor az önkormányzatban volt, ahol ezzel a kis, festős programmal kezdték a gyerekek a hetet. Nézd meg, hogy milyen szépen alkottak ők is! 😉
Domborműves mandala készítés Gyarmaton
Most pénteken (aug. 18-án) Gyarmaton tartottam egy domborműves mandala festő foglakozást. Nagyon vártam ezt a napot, ugyanis 5-en is jelentkeztek erre az alkalomra. Nézd meg, hogy milyen különlegeseket alkottak!
Domborműves mandala készítés Pápán
Bevallom sokat gondolkoztam, hogy megtartsam-e ezt a foglalkozást, mivel sajnos nem jött össze a minimális létszám. De úgy döntöttem, hogy mivel egy új témáról van szó, ezért megtartom. S figyelembe véve, hogy mekkora örömet szereztem az alkotási lehetőséggel, ez volt a jó döntés. 😉
Állatos témájú, élményfestős foglalkozások Gyarmaton
Most ismét kisebb gyerekeknek tartottam élményfestős foglalkozást Gyarmaton. Két domborműves témából lehetett most választani, többen mindkettőre is jöttek.
Újabb szerelemes cicusok a Passé Mozgás Stúdióban – Élményfestés Győrben
Pár hete voltam itt alkotni, s akkor is cicusos képeket készítettünk a lányokkal az élményfestésen. Most egy újabb kis csapat alkotott, nézd meg, hogy milyen szépen alkottak!
Szerelemes cicusok a Passé Mozgás Stúdióban – Élményfestés Győrben
Ezen az élményfestős délelőttön ismét egy új, de nagyon cuki témában alkottunk – kicsi, szerelemes cicusokat festettünk táborozó gyerekekkel a győri Passé Mozgás Stúdióban. Nézd meg, hogy milyen szépen alkottak!
Tengeri kalandok a pápai Kanga Landban
Most Pápára, a Kanga Landba mentem alkotni egy táborba. Az alkotások témáját szerintem sejted a címből és a borítóképből, de ezért nézd, hogy milyen ügyesen alkottak a résztvevő gyerekek.
Minták és színek ösvényein – Gyarmat
A múlt héten kisebbeknek tartottam foglalkozásokat több új témában, de nagyobbaknak is szerveztem foglalkozást erre a hétre. Amiből majdnem nem lett semmi – ugyanis többen jelezték, hogy jönnének, de nem jó az időpont. Végül csak 1 jelentkezőm lett a csütörtöki napra. És jött a kérdés – megtartsam vagy ne tartsam meg így a foglalkozást….
Állatos témájú, élményfestős foglalkozások gyerekeknek Gyarmaton – 2. nap
Az előző nap nagyon ügyesek voltak a lányok, s ahogy a borítóképen is látod, ismét különlegeseket alkottak. De nem is húzom tovább a szót, nézd meg hogy július 27-én milyen szépeket és hogyan alkotott a két kis barátnő a domborműves, élményfestős foglalkozás 2. napján.
Állatos témájú, élményfestős foglalkozások gyerekeknek Gyarmaton – 1. nap
1. nap? Igen, jól olvastad, idén újdonságként lehetőség van 2 „napos”, alkotós foglalkozásokra is jönni hozzám. 3-4 domborműves alkotást lehet készíteni ezalatt a 2×4 óra alatt – s ráadásul több új téma is vár a jelentkezőkre. De nem is húzom tovább az időt, lássuk, hogy milyen ügyesek voltak az alkotók. 😉