Domborműves élményfestés Gyarmaton: Mini Holdvilágok

Nemrég az egyik élményfestésen már csináltunk Holdvilágos képeket. Most újra ez a téma várta az alkotni vágyókat, de kisebb méretben, hogy alsós gyerekek is megfesthessék ezt az aranyos témát. Olvass tovább, s nézd meg, hogy milyen Holdvilágokat készítettek a gyerekek!

De még előtte gyorsan belinkelem az előző Holdvilágos élményfestést, hogy megnézhesd azt is, hogy a már rutinosabb vagy nagyobb alkotók mit készítettek: Domborműves élményfestés Gyarmaton: Holdvilág

A mostani élményfestésre egyébként túljelentkezés volt – így a max. 8 alkotó helyett 10 gyerkőcnek tartottam élményfestést. Mivel ez most egy rövidebb téma volt és sok résztvevővel, így nem volt sok időm fotózni, hiszen a gyerekek irányítására és segítésére fókuszáltam. De azért egy kicsit így is bele tudtok majd kukkantani abba, hogy hogyan alkottak. 😉

Az alkotáshoz 6 asztalt toltunk össze, úgyhogy kicsit nehéz volt most lefotózni az alkotó helyet. 😆

Élményfestés foglalkozás - Domborműves élményfestés: Mini Holdvilágok - 2025.10.17. Gyarmat

Így készültek a Mini Holdvilágos alkotások az élményfestésen

A gyerekek hamar itt voltak és gyorsan megtalálták a helyüket, így időben nekiálltunk az alkotásnak.

Réka a cicás holdjára a „Rejtett szív” mintát választotta. Az olíva háttérre türkízzel és fehérrel festette ki a mintáját. Ő már kezd egyre rutinosabb festővé válni és ez már látszik is az alkotásain.

Élményfestés foglalkozás - Domborműves élményfestés: Mini Holdvilágok - 2025.10.17. Gyarmat - Alkotás közben

Hunor kutyusos holdjára „Csepp-pehely” minta került. Ő is olíva háttérre festett, de narancssárgával és világoskékkel. Ő is egyre ügyesebben fest.

Élményfestés foglalkozás - Domborműves élményfestés: Mini Holdvilágok - 2025.10.17. Gyarmat - Alkotás közben

Bence cicás holdat választott, amire a „Rejtett szív” minta került. Ugyanolyan színűre festette az alkotását, mint Hunor, de ő a végén csinált egy bátor változtatást: befestette feketére a cicáját.

Élményfestés foglalkozás - Domborműves élményfestés: Mini Holdvilágok - 2025.10.17. Gyarmat - Alkotás közben

Fanni lovas holdat kért, amire a „Csepp-pehely” minta került. A tejeskávé színű háttéren jégkékkel és kékkel festette ki a mintát. Szerintem nagyon jó lett ez a színkombináció.

Élményfestés foglalkozás - Domborműves élményfestés: Mini Holdvilágok - 2025.10.17. Gyarmat - Alkotás közben

Mia kutyusos holdjára „Csepp-pehely” minta került. A hátteret jégkékre festette, amire fehérrel és világoslilával festette ki a mintát. Ő most volt először alkotni, de nagyon ügyesen dolgozott.

Élményfestés foglalkozás - Domborműves élményfestés: Mini Holdvilágok - 2025.10.17. Gyarmat - Alkotás közben

Dorina is most volt először festeni nálam. Ő is kutyusos holdat választott „Csepp-pehely” mintával. Háttérszínnek a sötétbarnát választotta, amire napsárgával és fehérrel festette ki a mintát. Mivel ügyesen festett, így volt ideje arra is, hogy a mintát még egyszer átfesse, hogy erősebbek legyenek a világosabb színek.

Élményfestés foglalkozás - Domborműves élményfestés: Mini Holdvilágok - 2025.10.17. Gyarmat - Alkotás közben

Réka cicás holdat választott, amire a „Rejtett szív” minta került. Ő is már egyre ügyesebben alkot. A türkíz háttérre pasztelibolya és napsárga színekkel alkotott, aminek nagyon jó lett a kontrasztja.

Élményfestés foglalkozás - Domborműves élményfestés: Mini Holdvilágok - 2025.10.17. Gyarmat - Alkotás közben

Rozina a kutyusos holdjára a „Virágszirmok” mintát választotta. A magenta háttérre jégkékkel és rózsaszínnel festett. Ennek a színkombinációnak is nagyon lett a kontrasztja.

Élményfestés foglalkozás - Domborműves élményfestés: Mini Holdvilágok - 2025.10.17. Gyarmat - Alkotás közben

Zoé a cicás holdjára a „Rejtett szív” mintát választotta. Az alkotásának a hátterét ametisztra, a mintát pedig fehérre és feketére festette. Ő most volt másodszorra festeni és kezd egyre ügyesebb lenni.

Élményfestés foglalkozás - Domborműves élményfestés: Mini Holdvilágok - 2025.10.17. Gyarmat - Alkotás közben

Bettina kutyusos holdjára „Csepp-pehely” minta került. A hátteret kékre festette, amin a minta rózsaszín és jégkék lett. Nagyon szépen és ügyesen alkotott ő is.

Élményfestés foglalkozás - Domborműves élményfestés: Mini Holdvilágok - 2025.10.17. Gyarmat - Alkotás közben

Az élményfestés végén most is csináltunk egy közös fotót az alkotásokkal. Most egy „kicsit” nehezebb volt elbújni az alkotások mögé, de megoldottuk. 🙃

Élményfestés foglalkozás - Domborműves élményfestés: Mini Holdvilágok - 2025.10.17. Gyarmat

Köszönöm Réka, Hunor, Bence, Fanni, Mia, Dorina, Réka, Rozina, Zoé és Bettina, hogy eljöttetek alkotni erre a mini holdvilágos élményfestésre! Nagyon szépen festettétek ki az alkotásaitokat, büszkék lehettek a kész festményeitekre. 🙂 Remélem kedvet kaptatok a későbbi alkotáshoz is, s találkozunk még. 😉


Szeretnéd megnézni, hogy korábbi foglalkozások milyenek voltak? Akkor kattints erre a linkre: Élményfestés és Paverpol.

Vagy szeretnéd te magad kipróbálni a technikát és készíteni egy ilyen képet vagy hasonlót? Ezen az oldalon – Foglalkozások, vagy a Facebook oldalamon, az Eseményeknél mindig megtalálod az aktuális foglalkozásokat, amikor az élményfestünk vagy akár a festés a Paverpol technikát kombináljuk. 😉

Ha pedig tudod, hogy a baráti vagy ismerősi körödben többen kipróbálnátok ezt a technikát, s szeretnétek közösen kikapcsolódni, feltöltődni alkotással, akkor vedd fel velem a kapcsolatot a vivienholl@alkotasokszigete.hu email címen, s megpróbálunk megoldást találni rá – bátran javasolj helyszínt! 😉

Ha pedig messze laksz, de szeretnél otthon festeni, vagy a gyermeked lepnéd meg egy festési lehetőséggel, akkor nézd meg a különböző méretű és témájú Festenivaló alapokat!

Szólj hozzá!