A 4. héten ismét egy 40 cm-es mandalát festettem. Most is egy új minta látható a képen – már nagyban készülök a foglalkozásokra, amelyeknek az új dátumát és helyszíneit remélem hamarosan közzé és tudom tenni. 😉
A színek kiválasztásánál bevallom sokat gondolkodtam, mivel ebben a mintában is látható szív forma. De ne akartam most ezt pirosra festeni. Úgyhogy összegyűjtöttem, hogy még milyen háttérszínt nem festettem, és megnéztem, hogy ha egy színárnyalattal festek, akkor melyikhez lenne a legtöbb lehetőségem.
Így végül a zöld árnyalatait választottam. Fenyőzölddel már festettem, de világosabb zölddel még nem készítettem még nagy mandalát. Az almazöld és lime színek között variáltam először, de végül a legvilágosabb zöldet, a lime-ot választottam háttérnek. A többi szín pedig akkor almazöld, okker, zöld és fenyőzöld lett. És természetesen egy kis fehér is került a képre.
A mandalák festését gyakran úgy kezdem, hogy csak egy körcikket festek ki, s ha azzal elégedett vagyok, akkor színenként festek tovább (először a világosabb színeket, s utána egyre sötétebbeket). A körcikk kifestése után lefotóztam a festményemet és kitettem róla egy részletet játékként a Facebook oldalamra. Nagyon jó válaszokat kaptam. 😀 Te is válaszolhatsz a kérdésre, ha szeretnél – akár itt hozzászólásban, de az eredeti poszt alatt is. 😉
És milyen lett végül a kész kép? Máris megmutatom. 😉

És mit tanultam alkotás közben?
Most sem „tanultam” sok újdonságot, de azért egy dolog volt, amin meglepődtem, mert erre mindig figyelek. És mi volt ez?
- ha stencilezel egy ismétlődő és összetett mintát, amiben több apró részlet van, például kis körök – mindig számold meg, hogy az összes kis kör megvan-e. Én festés közben vettem észre, hogy az egyik hiányzik. 😀 Természetesen ez egy olyan hiba, ami szintén javítható. Az már más kérdés, hogy ez volt az első alkalom, hogy csak festés közben vettem észre.
Most több tippet, figyelnivalót nem tudok erről a képről írni, de a webshopomat javaslom, hogy figyeld, ha szeretnél valamelyik hétvégén vagy a nyáron festeni. Vagy festenivaló alapként ki szeretnéd festeni ezt az alapot otthon, akkor is figyeld az oldalam. Vagy ha Győr vagy Pápa környékén laksz és barátokkal szeretnél egyet festeni (min. 4 fő), akkor írj rám (vivienholl@alkotasokszigete.hu), s megnézzük, hogy tudunk-e szervezni egy közös alkotós napot. 😉
És ha alkottál valamit 2025. 4. hetében és szeretnéd megmutatni, akkor a Facebook csoportomban ezt megteheted minden hétfőn a „Mit alkottam a héten és mit tanultam belőle?” poszt alatt. 😉