12 hónap – 12 alkotás: 2018. januári alkotások

Újból indult a kör, nagyon sokan jelentkeztek a 12 hónap – 12 alkotás kihívásra. Lássuk kik is csatlakoztak idén és milyen új alkotásokat küldtek januárra.

Erdősi Ivett

Erdősi Ivett vagyok 🙂, idén már 6 éve lesz, hogy a gyöngyök rabja lettem 🙂. Annak idején édesapám halála végett fordultam a gyöngyök felé. A nagy elkeseredésben kellett egy kis öröm is… Aztán szépen gyöngyitiszes lettem 😀. Nagyon sok technikát kipróbáltam és időszakonként változó, hogy melyik az adott kedvenc 🙂.

Idén ők voltak az első alkotásaim az új évben 🙂. Karácsony óta takargattam ezt a mintát de végre volt időm elkészíteni őket 🙂. Remélhetőleg angyali új évet hoznak 😀

Erdősi Ivett 2018. január

Tóth Anita

Tóth Anita vagyok, a Myriel art oldalon láthatóak az alkotásaim. Holisztikus terapeutaként és 3 gyermek édesanyjaként sikerült a maximalizmusom segítségével a horgolást művészetté alakítani. 🙂 Minden olyat szeretek, amibe más nem vágna bele, vagy azt mondják nem lehet megcsinálni. 🙂 Süsüke is így született. Remélem sok embert inspirálok az alkotásaimmal. 🙂

Tóth Anita 2018. január

Bakonyvári Ildikó

Bakonyvári Ildikó vagyok, 5 éve foglalkozom gyöngyfűzéssel. Kezdetben angyalokat, karácsonyra csillagokat fűztem, majd virágokkal, állatkákkal folytattam. Újabban ékszereket készítek magamnak. Remélem sikerül teljesítenem a feltételt, a havi 1 munkát. Az első idei munkám ez a karácsonyi kaktusz gyöngyből. Több napig fűztem a kaktuszt, rengeteg gyöngy kellett hozzá, de megérte, nekem is tetszik.

Bakonyvári Ildikó 2018. január

Csandli Zsuzsa

Üdv, Csandli Zsuzsa vagyok és ékszer készítéssel foglalkozom. Sok technikát kipróbáltam, és igyekszem a 12 hónap alatt szinte mindegyiket megmutatni.

Gyerekkoromban imádtam rajzolni, ezért képzőművészeti szakközépbe járhattam, szobrász szakra. Ezt követően nem igazán történt semmi alkotás szempontjából, néha egy-egy portré, egy egy illusztráció… Aztán egyre jobban éreztem az alkotás hiányát és elkezdtem mandalákat festeni, de a festés nem igazán az én világom, de azért jól esett. És a YouTube-on nézelődve láttam meg hogy milyen lehetőségek vannak az ékszer készítésben…. (mármint alkotás szempontjából). Párom kereste nekem az oktató videókat, leírásokat, én pedig belekezdtem. Ez már jó 4-5 éve volt…

Elsőnek most egy sújtás szettet hoztam.

Csandli Zsuzsa 2018. január

Hainer Katalin

Hainer Katalin vagyok, Budapesten élek. 2017 évben végig bemutattam az alkotásaimat és szeretném idén is bemutatni őket.

A gyöngyfűzéssel egy ismerősöm karkötője láttán kezdtem el foglalkozni már 3 éve. Eleinte tanfolyamra jártam, ahol az alapokat és a technikákat megtanultam. Mostanában az interneten keresem a mintákat. Mellette ismerkedem a papírfonással és a Candy Wrapper technikával is. Régebben szalvéta technikával készítettem képeket, néha még ma is csinálok, és gipszből hűtőmágneseket és alkalmakra pl. karácsonyfa lógókat. A szalvétatechnikát a papírfonásnál is tudom alkalmazni.

Most egy Candy Wrappe technikával készült táskát mutatok be. Már régóta terveztem a elkészítését, mostanra elkészült. Ez a táska különleges és a tavaszi kollekcióból nem hiányozhat. 😉

Hainer Katalin 2018. január

Hainer Katalin 2018. január

Prebendárcsik Éva

Prebendárcsik Éva vagyok, egy gyönyörű kisfiú édesanyja. Mellette 3 műszakban dolgozok. Így a hobbimra kevés idő jut. Egy évet már végig csináltam, bár néha úgy éreztem hogy nem fog menni, de utolsó pillanatban mindig volt valami amit beküldhettem. Idén ismét neki vágok. Végig viszem a 12 hónapot megint. Remélve hogy sikerülni fog! 😉

A január hónapra egy nagyon egyszerű karkötővel készültem. Még a tél színeivel. Átlátszó kásagyöngyből és kék tekla gyöngyből készült. 1,5 óra munka van benne de szerintem megérte. 🙂

Prebendárcsik Éva 2018. január

Prebendárcsik Éva 2018. január

Ádám Anita

Ádám Anita vagyok, kicsit több, mint 5 éve készítek drótékszereket. Mivel nem tudtam eljutni tanfolyamra mindent itthon tanultam az internetről, vagy magamtól jöttem rá. Még nem érzem magam profinak, sok a tanulni valóm, de minden pillanatát élvezem, és az elkészített ékszerek rengetek sikerélményt nyújtanak.

Ez a karperec kék napkőből, és ezüstözött drótból, ajándékba készült egy kedves ismerősömnek.

Ádám Anita 2018. január

Mária Steidlné Csapó

Steidlné Csapó Mária hívnak, az ékszeres oldalam a Mary ékszer a Facebookon. Körülbelül három éve találtam rá a hobbimra, mivel igény mutatkozott rá, hol lehet az alkotásaimat megnézni. El indítottam a vállalkozási oldalam is. Valamint rendszeresen árulom a balatonfüredi vásár csarnoknál és előre egyeztetett időpontban itthon is. Legnagyobb siker élményem, hogy meghívtak a Praktika újság szerkesztőségébe és megjelent egy cikk rólam, ahol felfedem az egyik ékszerem elkészítését, fázis fotókkal és részletes leírással. Valamint igény szerint tanítom is, hogy bárki saját maga is el tudja készíteni.

Különleges kvarcokat hoztam most nektek 😉💞 Az aura kvarc kristályt természetes hegyikristály és fémek, pontosabban titánium kombinációja lévén hozzák létre technológia segítségével magas hőmérséklet és vákuum mellett. Csodás kék, zöld, lila, magenta és arany szivárvány színeivel a kristály felülete magával ragadó és elvezet egy új dimenzióba.

Steidlné Csapó Mária 2018. január

Hollenczerné Balogh Ilona

Hollenczerné Balogh Ilona vagyok a Mesés gyöngyök blog írója. kb. 20 éve foglalkozom gyöngyfűzéssel. A blogomon gyöngyfűzési leírásokkal segítek másoknak az alkotásban. Kedvenc témám a kockafűzés. Most egy ezüst-kék kockát készítettem, amely írószertartó is. 😀 Ha kedved támad megfűzni, akkor a leírást itt megtalálod: Kék-ezüst meglepetés…

Hollenczerné Balogh Ilona 2018. január

És most a saját alkotásomat mutatom meg, megint egy újabb Paverpol képet. Remélem engem már ismertek, ezért a bemutatkozó részt kihagyom, de ha mégsem, akkor a Rólamban olvashatsz rólam. 😉 És most melyik képem mutatom meg? Aminek a készítését jövő héten szeretném megmutatni Nektek – a címe Új élet, és egész februárban látható lesz a pápai Jókai Mór Városi Könyvtárban az első kiállításomon. 🙂

Paverpol - Új élet

Szólj hozzá!