Hűha, már egy újabb hét eltelt! Ez volt a 6. hét és elkészült egy újabb alkotás. A témáját szerintem könnyű kitalálni – egy újabb mandalát festettem a kihívásom részeként. 😉
Ezt a mandalát is tavaly stencileztem ki, de akkor nem volt időm kifesteni. Most, hogy szépen sorban haladok az elődomborított képekkel, ez is sorra került.
Mit kell tudnod először is a képről?
- egy 40 cm-es kép, aminek az alapja egy kör alakú feszített vászon
- a használt színeken ismét sokat gondolkoztam – nehezítés, hogy jelenleg szeretnék minél „színesebben” alkotni, hogyha jöttök mandala festésre, akkor lássátok, hogy a különböző színek, hogy mutatnak együtt. Végül narancssárga alapra festettem fehér, citromsárga, piros és vörösbor színekkel
- és mi annak a mintának a neve, amit struktúrpasztával rástencileztem? Nos, ezt még ki kell találnom. 😀
De ez még „ráér”. Úgyhogy most inkább megmutatom a kész mandalát. Remélem tetszik. 😉

És mit tanultam most alkotás közben?
Mivel az utóbbi időben sok mandalát festettem, így előjött a rutin. Vagyis egyre nehezebb figyelnivalóra felhívni a figyelmeteket, mert automatikusan (és jól) csinálok mindent. Ezt az érzést szerintem te is ismered, amikor már rendszeresen csinálsz valamit. 😉
De azért két dolgot most is tudok írni:
- még ha van egy rutin, bevált sorrended, néha attól is eltérhetsz. 😉 Ez alatt mit értek? A mandalákat általában úgy festem, hogy egy ismétlődő mintát, egy körcikket festek ki először. Vagyis megtervezem a mintát és ha tetszik, akkor utána színenként festem ki a képet (először a világos színeket, majd utána egyre sötétebbeket). Itt viszont tudtam, hogy mit akarok festeni pontosan, ezért színenként festettem már az elejétől.
- ha van időd, bátran „fesd újra”! Oké, ez furán hangozhat, de valójában egyáltalán nem az. Néha, ha világosabb színnel festünk sötétebb háttérre, akkor nem annyira erős a kontraszt. Szép lesz, de néha még szebb lehet, ha átfested ugyanazzal a színekkel a kidomborodó részeket. A foglalkozásokon erre gyakran sajnos nincs idő, de ha otthon festesz, akkor megéri rászánni a plusz időt. 😉
Most ezek jutottak eszembe, remélem találtál benne hasznos tippet. 😉
Ha pedig alkottál valamit a múlt héten és szeretnéd megmutatni, akkor a Facebook csoportomban ezt megteheted minden hétfőn a „Mit alkottam a héten és mit tanultam belőle?” poszt alatt. 😉