Mit alkottam a héten és mit tanultam belőle? 2025. 7. hét – Új fotók

A 7. hét egyáltalán nem úgy ment, ahogy terveztem… Több váratlan tennivaló is bejött, amelyek ráadásul fontosak is voltak… és időigényesek. Így a végén úgy döntöttem, hogy most fotókat fogok készíteni.

De nem akármilyen sima fotók vagy termékfotók készítése volt a terv. Hanem hangulatfotókat terveztem készíteni. A fő téma adott volt, ugyanis újból elkezdtem foglalkozásokat hirdetni (amiket itt megtalálsz, ha domborműves élményfestésre vágysz: Foglalkozások) és ezeknek a mintaképei voltak a középpontban. Így fekete árnyas, vagyis állat sziluettes fotókat készítettem.

Ez azt jelentette, hogy az 5 mintaképen kívül rengeteg mindent kipakoltam magam köré. Fotót elfelejtettem készíteni róla, de nem sok szabad hely maradt körülöttem. 😀

A cél az volt, hogy próbáljak kitalálni egy olyan kompozíciót, amelynél lesz hasonlóság, ami összeköti a képeket, de mindegyiknél lesz valami nagyobb különbség is. Ja, és jól mutat a különböző vágások után is, ugyanis több social media felületre is fel akarom majd őket tölteni. Vagyis 2:3, 4:5, 9:16 arányoknál is jól nézzen ki. Ugye milyen egyszerű? 😀

Nos a fotókat sikeresen megcsináltam, megszerkesztettem, majd feliratoztam is őket. (Valamelyiket már fel is töltöttem időzítve.)

Itt megmutatom, hogy néz ki a 3 arány 1 fotónál.

Mit alkottam a héten? 2025. 7. hét

Itt pedig láthatod az egyik arányból mind az 5 variációt. Ha esetleg a piros cicát hiányolod a válogatásból, nos neki már új gazdája van, így vele már nem tudtam fotót készíteni. 😉

Mit alkottam a héten? 2025. 7. hét
Mit alkottam a héten? 2025. 7. hét
Mit alkottam a héten? 2025. 7. hét
Mit alkottam a héten? 2025. 7. hét
Mit alkottam a héten? 2025. 7. hét

A vasárnap még akartam új fotókat készíteni, de a Facebook oldalamon láthattad, hogy közbejött valami. Vagyis egy komolyabb probléma a webshoppal. Amit szerencsére sikeresen javítottam (igaz, sok időbe tellett, mert sablont kellett végül cserélnem). De most már rendben van. 😉 Itt megnézheted, hogy milyen lett az új kinézete: www.alkotasokszigete.hu

És mit tanultam most „alkotás” közben?

Itt tényleg nem tudok új dolgot írni. Vagyis így jobban belegondolva mégis:

  • mindig időben kezdj el fotózni a fények miatt. „Sötétben” vagyis még nem teljesen jó fényviszonyok mellett is meg tudod tenni az előkészületeket, s így több időd marad a tényleges fotózásra, amikor már jók a fények.
  • ha nem sima fotót készítesz, hanem mellette vannak kiegészítők, készülj fel erre: sosem leszel teljesen elégedett a kiegészítőiddel, még akkor sem, ha tényleg sok van. 😀 Bevallom én is mindig körbe nézek, ha megyek boltba, hogy hátha találok valami jobbat, valami egyedibbet a jelenlegieknél. De most már eljutottam arra a szintre, hogy nem csak azt nézem, hogy tetszik-e a kiegészítő, hanem azt is hogy tényleg tudnék-e vele fotózni.

Most ezek jutottak eszembe, remélem találtál benne hasznos tippet. 😉

Ha pedig alkottál valamit a múlt héten és szeretnéd megmutatni, akkor a Facebook csoportomban ezt megteheted minden hétfőn a „Mit alkottam a héten és mit tanultam belőle?” poszt alatt. 😉 Amint látod, nem csak festés mehet a poszt alá. 😉

Szólj hozzá!